TOURiste: 5. szakasz

2013.07.03. 18:39

A mai szakasz rajt- és célvárosának érdekességei.

Marseille.jpg

 

Cagnes-sur-Mer

  • Először szakasz-város.

  • A Cote d'Azur szívében, Nizza és Cannes között található. Elsősorban a zúgó patakjai, valamint az olajfái, ciprusai, citromfái a körnező dombokon is érdekessé teszi. A legfontosabb építményének a 14. században épített Grimaldi kastély számít, amelyben egy múzeum is találhat Chagall műveivel, és a modern műveszet több remek alkotása mellett. Nyaranta több fesztivált is tartanak itt, közülük is kiemelkedik a Nemzetközi Festészeti fesztivál. Itt található a Reonir-emlékműzeum is, ahol meg lehet nézni, hol élt és alkotott a híres festő. Csodálatos sétánya, a parton híres kaszinója van.

  • Különlegességei:

    • a poutine-horgászat. A poutine-ok nagyon pici halak, nyálkás halak, amiket március végén, április legelején lehet horgászni, és általában sült krumplival, tehéntúróval, vagy sajttal szokás enni. Kicsit kisütik, egy pillanat alatt olajban persze.

    • A boules-carrées: gyakorlatilag ugyanaz, mint a pétanque, az egyetlen különbség, hogy fa kokcával játsszák.

  • Gazdasága: értelemszerűen az idegenforgalomból jön, itt található a Cote d'Azur lóversenypálya, ami egész Franciaországban a második legnagyobb.

  • Híressége: Auguste Renoir francia impresszionista festőművész, a művészek hídja, vagy éppen az Evezősök Chatou-ban készítője.

  • Sport: híres a Gaz de France SUEZ női nemzetközi tenisztorna.

  • Kultúra: Költők tavasza márciusban, Jazz-fesztivál Jazz au Chateau néven július-augusztusban, őszi színházi találkozó októberben.

  • Kiemelés: elsősorban a művészetek városai, és a virágos városok közé tartozik.

  • Látványosságok

    • Renoir múzeum: Renoir ebben a házban élt utolsó 11 évében. 12 helyiséget lehet megénzni, most esett át egy felújításon, júliusban nyitják meg újra a látogatók előtt.

    • A Grimaldi kastély-múzeum

Marseille

  • Már a legelső Tour de France-on is szerepelt a programban 1903-ban, természetesen az 50 éves jubíleumnál és a centenáriumi évben is volt itt szakasz, természetese volt, hogy most is lesz.

  • Ha valamikor, idén különösen fontos a kultúra szempontjából, hiszen Európa kulturális fővárosa, 724 eseménnyel június 3-tól december 31-ig. Kell is javítania a róla kialakult képen, mert eléggé erőszakos, hangos, rebellis városként tartják számon.

  • Itt volt Eddie Merkcx legendás szökése 1971-ben, amely során el tudott lépni Luis Ocanától, és az itinerben írt időhöz képest két órával korábban érkezett be a célba.

  • 34 alkalommal volt már szakasz-város, 860ezer lakosa van, a Bouches-du-Rhone-ban található.

  • Általános: Krisztus előtt 600-ban alapították, főníciai hajósok, ami azt is jelenti, hogy Franciaország legidősebb városa, és jelenleg Párizs után a második legnagyobb. A Kelet-kapujának is hívják, hiszen Afrika és Ázsia felé is indultak innen hajók, például az Indiai társaság elődjének számító Afrikai Társaságot itt hozták létre. Szintén híres az oktatásáról, a Marseille-i egyetem elsősorban az orvostudományban erős, és a kutatásokban nagyszerű.

  • Látnivalók

  • Régi kikötő: 27hektáros terület, téglalap alakú öböl, 2km hosszú rakprattal, amit még 12. és 13. Lajos uralkodása alatt építettek.

  • Saint-Charles pályaudvar, amelynek elsősorban a fekvése remek, hiszen kilépve a pályaudvarról az egész várost látni.

  • Longchamps-palota, a Szépművészeti múzeum, amelyben Marseille-i művszek műveit lehet megcsodálni, de kiemelkedik a Daumier-terem, Honoré Daumier egy világhírű karikatúrista volt a 19. században.

  • A Longchamps-palota kertje.

  • Különlegességek

    • Bouillabaisse nevű provence-i halászlé. Legalább 3 különböző halból készül: morgóhal, ördöghal, tengeri angolna, nagy sziklahal mind mehet bele, de természetesen polip is. Kell hozzá krumpli, hagyma, paradicsom is.

    • Aioli: olívaolaj alapú fokhagymás majonéz.

    • A marseille birkaláb és pacal (pieds paquets): A pacalt fokhagyma, bors és zöldpetrezselyem keverékével töltik meg, csomagocskákat formálnak belőle, majd a birkalábakkal együtt fehérbor keverékében puhára főzik

    • Navettes: narancsvirágos keksz.

    • Szardínia

    • Pastis: vízzel higítandó ánizsos aperitif.

  • Gazdaság: Franciaország első számú hajós kikötője, 220 különöböző hajós iránnyal, 100millió tonnás, 2millió fős átutazó forgalommal, Franciaország második legfontosabb tudományos - kutatási központja.

  • Személyiségek: a város polgármestere, Gaston Deferre 33 éven át irányította a települést, professzor Jean-Francois Mattei, a francia vöröskereszt elnöke, a szobrász César.

  • Sportolók közül: Zinedine Zidane, Eric Cantona, Jean-Pierre Papin, Franck Leboeuf, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmese 5ezren, Laure és Florent Manodou, Frédéric Bousquet, Frédéric Gilot, Camille Lacourt, Grégory Mallet úszó.

  • Sport: a 9-szeres bajnok, az első labdarúgó BL-t megnyerő Olympique Marseille, amely idén második lett a Ligue 1-ben, a Cercle des nageur de Marseille nevű úszó- és vizilabda klub. Híres az Olympique stadionja, a Vélodrome, amit most éppen befednek a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságra, van itt férfi tenisztorna minden év februárájban, sőt még nemzetközi pétanque bajnokság is júliusban.

  • Kultúra: A 2. város Franciaországban az itt forgatott filmek számát tekintve (110 készül egy évben, pl. a Taxi is itt játszódik), Van itt Tánc és összművészeti fesztivál, a MARSATAC egy elktrozenei fesztivál szeptemberben.

  • Virágos város: 2 virágos.

  • Látványosságok:

    • Notre Dame de la Garde: másik nevén Bonne Mere, 1862-ben épített bazilika, amely őrzi a kikötőt és a tengerészeket. Belül nemrég restaurált mozaikok találhatóak.

    • Szent Viktor apátság: csodálatos középkori templom, Franciaország legidősebbje. Az altemplomában rengeteg kőkoporsó található, többek között a templomot alapító Szent Lázáré is.

    • Stade Vélodrome: 1937-ben építették, az 1938-as és 1998-as labdarúgó vb-n, a '84-es Eb-n is játszottak itt mérkőzést, a 2016-os Eb-n az átalakítások utá 67ezren foglalhatnak majd helyet. Elvben jövőre már át is adják.

    • MuCem: A mediterrán és európai civilizáció múzeuma az Euróa Kultúrális fővárosa szerep egyik gyümölcse. Rudy Ricciotti tervezte, idén június 7-én nyitották meg teljesen. Azt mondják, ez az a múzeum, ami hiányzott Franciaország második városából.

    • Le Silo de Marseille: nagyjából a műveszetek palotájának felel meg. 16Ezer négyzetméteres területe van, két különböző teremmel, az egyikben minteg 2ezren férnek el. Csodálatos a kilátása innen, hiszen a tengerre néz.

    • Calanques Nemzeti Park: Franciaország 10. nemzeti parkja, 2012 áprilisában hozták létre a miniszterelnök rendelete alapján. 8 300 hektáros szárazföld és 43 500 hektáros vízterület. Azt mondják, egy jó tucatnyi éves várakozás után nyitott meg, évente 1,5millió látogatót vonz.

A bejegyzés trackback címe:

https://tour.blog.hu/api/trackback/id/tr195389757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

albiro 2013.07.03. 23:58:37

Marseille-t nem föníciai hajósok alapították, hanem az Égei-tengeri phókiszi (görög) hajósok Μασσαλία (Masszalía) néven.

Marcipán58 2013.07.04. 05:13:48

Kitörölték a hozzászólásomat! :( De akkor hol lehet véleményt nyilvánítani? Vagy csak a jó maradhat, a kritika megy? GTG akkor is elrontotta a közvetítést!

hdetty72 2013.07.04. 12:45:55

Senki nem törölte ki a hozzászólásodat!
süti beállítások módosítása