A csapatidőfutam elé

2013.07.02. 10:25

Az előző három nap összefoglalója után jöjjön most egy kis előzetes a ma délutáni csapatidőfutam elé.

Először is a legfontosabb szabályok:

  • A csapatok a jelenlegi csapatversenyben elfoglalt hely fordított sorrendjében fognak rajthoz állni, elsőként az Argos-Shimano, utolsóként a Radioshack-Leopard rajtol majd. A csapatok négypercenként rajtolnak.
  • A csapat idejét a célvonalon ötödikként áthaladó versenyzőnél mérik (első kerék), mindenki, aki együtt ér be a csapattársaival, ezt az időt kapja (minimum öten, ugye). Ha valaki leszakad, azt az időt kapja, amellyel beérkezik. Ha már az ötödik ember is leszakad, az első négy is az ő idejét kapja!
  • Ha valaki az utolsó kilométeren bukik, vagy kap időhátrányt technikai problémák miatt, azt az időt kapja, amelyet az a csapattárs, akivel a probléma idején együtt tekert. Ez lényegében a három kilométeres szabály, amelyet minden szakaszon használnak, csak egy kilométer.

Maga a pálya nagyon egyszerű lesz, a híres Promenade des Anglais ad otthont a rajtnak és a célnak, a csapatok eltekernek a nizzai repülőtérig, jobbra fordulnak, bemennek egy kicsit a Var folyó völgyébe, majd az épülő nizzai stadion előtt visszafordulnak, és majdnem ugyanezen az útvonalon érkeznek meg a célhoz. A táv 25 km. És akkor nézzük az esélyeseket:

  • A legutóbbi nagy körversenyen, a Girón, a Sky nyerte a csapatidőfutamot. Azonban abból a kilencesből egyedül Sivtsov van itt a csapatban, ő pedig nem azok közé tartozik, akik sokat fognak elöl tekerni. Froome és Porte időfutam-képességei ismertek, ám minden szakértő szerint erre a pályára a "nagy motorok" kellenek, és Froome-ra azért ezt mondani, erős túlzás lenne. A két nagy motorja a Sky-nak sérüléssel bajlódik, Stannard és Thomas még szombaton bukott, minden bizonnyal Boasson Hagenre és Kiryienkára hárul majd nagyobb feladat... a két összetett esélyes mellett.
  • A csapatidőfutam friss világbajnoka az Omega Pharma-Quick Step, ráadásul itt teker a világ legjobb időfutammenője, Tony Martin személyében. Csakhogy Martin is bukott szombaton, nagy kérdés, milyen állapotban van (tegnap már az élcsoporttal érkezett meg). Rajta kívül Chavanel és Velits is jelenlegi időfutam bajnoka hazájának, Kwiatkowski pedig a sárga trikóért tekerhet. A világbajnok hatosból négyen itt vannak (Chavanel, Martin, Terpstra, Velits).
  • Kivette a részét a bukásokból a Garmin-Sharp is, de ők azért sokkal jobban megúszták, mint a másik két nagy esélyes. Dan Martin kivételével az egész csapat jó az időfutamban, két éve, a Tour utolsó ilyen szakaszát is ez a társaság nyerte (öten vannak itt közülük). Ráadásul talán itt a legerősebb a motiváció a sárga trikót illetően, nagyszerűen foglalná keretbe David Millar hullámvasút-szerű karrierjét egy második sárga trikós időszak.

A három nagy esélyes mögött jön a sorban három olyan csapat, amely szintén odaérhet, a dobogóra mindenképpen. Az Orica-GreenEDGE nagyszerű hangulatban tekerhet, egy olyan pályán, amelyet jobban ismer a riválisoknál, mivel a csapat egy része a környéken él. Ráadásul a csapatban ott van egy igazán nagy motor, Svein Tuft, és sokan jók az időfutamban. Sokszor elfelejtik az emberek a Movistar együttesét, amelyben egy specialista (Castroviejo) mellett sokan vannak olyanok, akik viszonylag jók az időfutamban, ráadásul a csapat nagyon összeszokott. Ők nyerték a tavalyi Vueltán a csapatidőfutamot, öten vannak itt abból a csapatból. És végül néhány szó a BMC csapatról, amelynek összeállításánál nagyon odafigyeltek a csapatidőfutamra. A csapat mindössze három másodperccel vesztette el a világbajnokságot, az ottani hatosból hárman vannak itt + Evans.

Adásunk 15:15-kor kezdődik, az utolsó csapat várhatóan 17:06 körül ér majd célba. Íme a rajtlista, zárójelben azzal a versenyzővel, aki sárga trikóba kerülhet győzelem esetén:

1. Team Argos-Shimano 15.15 (senki, a legjobb ember hátránya 13 perc)
2. Omega Pharma - Quick Step 15.19 (Michal Kwiatkowski)
3. Lotto-Belisol 15.23 (Jürgen Van Den Broeck)
4. Cannondale 15.27 (Peter Sagan)
5. Cofidis 15.31 (Christophe Le Mével)
6. FDJ.fr 15.35 (Arnold Jeannesson vagy Thibaut Pinot, köztük egy hely van összetettben)
7. Belkin Pro Cycling 15.39 (Bauke Mollema)
8. Garmin - Sharp 15.43 (David Millar)
9. Euskaltel - Euskadi 15.47 (Mikel Astarloza vagy Gorka Izagirre, köztük is egy hely van)
10. Sky Pro Cycling 15.51 (Edvald Boasson Hagen)
11. Katusha Team 15.55 (Eduard Vorganov)
12. Sojasun 15.59 (Julien Simon)
13. Astana Pro Team 16.03 (Jakob Fuglsang)
14. Movistar 16.07 (Alejandro Valverde)
15. Team Saxo-Tinkoff 16.11 (Nicolas Roche)
16. Team Europcar 16.15 (Davide Malacarne)
17. Ag2r La Mondiale 16.19 (Romain Bardet vagy Jean-Christophe Péraud, négy hely van köztük)
18. Orica GreenEDGE 16.23 (Simon Gerrans vagy Daryl Impey, három hely van köztük)
19. Lampre - Merida 16.27 (Damiano Cunego)
20. Vacansoleil - DCM 16.31 (Sergey Lagutin)
21. BMC Racing Team 16.35 (Cadel Evans)
22. Radioshack Leopard 16.39 (Jan Bakelants)

A bejegyzés trackback címe:

https://tour.blog.hu/api/trackback/id/tr945387323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zatyi József 2013.07.02. 15:36:33

#estdfhu
Ma nincs játék kérdés?
Az oldal azt írja ki nincs kérdés amire nem válaszolt...Utolsó kérdés amire válaszoltam a Poulidor dobogós helyezéseinek a száma, előtte az 1903-as TDF befejező létszáma és előtte az első TDF rendezési éve.Az összesen 3.Ma 4.-ik szakasz van tehát nálam nincs leltárhiány.
Köszönöm.

Németh Ákos 2013.07.02. 17:07:16

Sziasztok, szóba került az előbb, hogy Armstrong, a nagy doppingos. Azért itt a kerékpársportban nem csak Ő a doppingos. Szerintem most is van aki csinàlja, csak nem bukik le. Vajon Armstrong 7 elvett címét miért nem osztották ki újra? Persze nem akarom védeni, megérdemli amit kapott, csak a tisztán látás miatt. Üdv: Ákos
süti beállítások módosítása